– ismételte Cecey.
– Van!
– Nincs!
A pap egyet nyelt, aztán enyhére változott hangon folytatta:
– Amit az Isten ad, el is veheti; és amit elvesz, vissza is adhatja.
A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.
A pap csak hajnal felé búcsúzott el tőlük.
Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra vetett gyékényágyról.
– Tisztelendő uram – mondja halkan.
– Mit akarsz, atyámfia?
– Nem vízbe vesztek azok.
– Hát? Mit tudsz róluk?
– Azt, hogy a törökök vitték el őket.
A pap majdnem a falnak esett.
– Honnan tudod?
– Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy vakondtúráson láttam a töröknek a lába nyomát.
– Török lába nyomát?
– Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.
– Hátha bocskornyom volt?
– Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: török nyom volt. Meg a török lónak is ott a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a török patkó milyen?
– Hát mért nem szóltál?
– Meggondoltam, hogy nem szólok. Ki tudja, hogy a török merre vitte őket? Szétszaladt volna az egész falu. Aztán mi haszna lett volna? A török sok, és mind fegyveres.
A pap meredező szemmel járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint visszatért.
– Igazat beszélsz – mondotta, a tenyerét a homlokára szorítva. – De hát mit cselekedjünk?
– Tegye azt, amit én – felelt vállat vonva Varsányi —, hallgasson.
– Borzasztó! Borzasztó!
– Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna? Keletnek? Nyugatnak? Csak verekedés meg halál lett volna belőle.
– Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.
– Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi utánuk kereskedtünk.
A pap búsan állott a tornácon. Keleten az ég halvány rózsaszínre vált. Hajnalodott.
A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:
– Emberek! Emberek! Megjöttek!
A pap figyel. Mi az?
A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. Néhány perc múlva dörömbölés a nagykapun:
– Eresszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyermekek!
A pap berohant a házba:
– Van Isten, Péter! Kelj fel, mert van Isten.
A két gyermek ott várt a kapu előtt. Ültek a szürkén, álmosan és haloványan.
7
Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.
Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.
– Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.
A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.
Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.
– Bátyám – szólt előlépve —, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.
S fölemelte Gergőt.
– Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?
– Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.
– Lovad már van – mondotta Dobó —, kardot is szerzünk a töröktől.
– Hát az enyim az a ló?
A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.
– Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.
– Akkor a pénz is a miénk – szólt büszkén a gyerek.
– Micsoda pénz, te?
– Aki a nyeregbe van.
Leoldják a szép bársonynyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a csaptatót a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.
– Tyű, kuttyázom adtát – kiált bámulva Cecey —, most már nem én fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze, asszony! – kiáltott a gyereknek az anyjára.
A fiú anyja káprázó szemmel nézte a földre pergő aranyakat.
– Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra nézve.
– A tiéd – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiadnak.
Az asszony a kötényét fogná. Nincs rajta. Egy ember odaadja neki a süvegét. Szedi az asszony az aranyat reszkető kézzel.
A fia nézi. Egyszerre csak megszólal:
– Jól eltegye, édesanyám, mert holnap idejönnek.
– Kik jönnek ide? – hörkent rá Cecey.
– A törökök.
– A törökök?
A fiú rábiccent:
– Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.
– A hóhérnak?
– Cigány-hóhérnak. Egy csúnya ember.
– Hogy ide jönnek?
– Hogy ide jönnek, és az úr kincsét elveszik.
Ezt
