jöttem – szólt a török alázatosan. – Neked az semmi. Nekem benne van minden erőm. Mióta nincs velem, szerencsétlen vagyok mindenben. Házam volt a Boszporusz partján: gyönyörű kis palotám. Azért vettem, hogy öregségemre oda telepedjek. A ház megégett. A benne volt kincseket ellopták. A karomat egy csatában átszúrták. Nézd a bal kezemet: talán örökre nyomorék.
És mutatta a vörös forradást, amely körülbelül három hónapos lehetett.
A pap hallgatott mozdulatlanul.
– Gyaur – szólt síróra lágyult hangon a török —, te jó ember vagy. Sokat gondolkoztam rólad: mindig az volt a vége, hogy példátlan a te szíved jósága. Add vissza az amulettemet!
A pap nem felelt.
Csak a lámpa sercegett mellettük.
– Megteszek mindent, amit kívánsz – folytatta kis szünet múlva a török. – Azt is megkísérlem, hogy megmentselek a hóhér kezétől. Az én apám hatalmas pasa. A bátyám Arszlán bég. Míg él az ember, él a reménysége is. Csak azt mondd meg, hol van az amulettem.
A pap hallgatott.
– Az amulettem! – ismételte bosszúsan a török.
És megragadta a pap vállát:
– Az amulettem! – kiáltotta megrázva.
S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.
A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott szájjal bámult a semmibe.
11
Mikor a legszélső őrt is elhagyták, Hajván megállt.
– Íme – mondotta —, megtettem, amit kívántál. Most már beszélj: mi az a titkos szerencse, amit magammal hordozok?
– Kabala[19] – felelte titokzatosan a diák.
– Kabala? – ismételte mormogva a török.
S összevonta a szemöldökét, mint aki bele iparkodik hatolni az olyan szó értelmébe, amely őneki homályos.
– Ha jobban megnézed – szólt a diák vállal a nyereghez támaszkodva —, látni fogod, hogy egy-egy csillagnak a képe. A szent dervis imádsággal írt körül minden jó csillagot. Jatagánt is ígértél.
A török mind a két jatagánját odanyújtotta a diáknak.
– Válassz!
A diák a kisebbiket vette el. Beletűzte az övébe.
– Ezek a képek – folytatta – arra valók, hogy a tested körül hordozd. Hétfelé kell metszened mindeniket, s bele kell varrnod a ruhád bélésébe. A turbánod belsejébe is tégy. Ahol ez a szent pergamen takar, ott nem ér a golyó.
A töröknek megcsillant a szeme.
– Nem ér a golyó?
– Nem. Hallottál bizonyosan már olyan hősökről, akiket nem fogott a golyó.
– Hogyne.
– Hát se pénzért, se jó szóért ne adj belőle senkinek. Még csak ne is mutasd, mert elveszik tőled, ellopják tőled, elcsalják tőled.
– Hohó! Van nekem eszem!
– De még ez nem minden. Az egyik papiros azt mondja, hogy gyermeket és nőt ne illess addig se kezeddel, se fegyvereddel, míg nagyúr nem leszel. Minden gondod a vitézség legyen.
– Az lesz.
– Mert nagyúr leszel ám: belőled Magyarország beglerbégje lesz.
A töröknek a szája is elnyílott bámulatában.
– Beglerbég?
– No, nem holnap reggel, az bizonyos, hanem idővel, mikor kitűnik a vitézséged. Aztán az is meg van írva, hogy a Korán szavai szerint élj. Légy buzgó az imádságban és a szent mosdásban. És aki jót cselekszik veled, te azzal rosszat ne cselekedjél.
A nagy, buta ember áhítattal nézett a diákra.
– Álmodtam sokszor – mondotta —, hogy úr leszek. Megálmodtam én azt. Hát hétfelé?
– Hétfelé. Nem baj, ha nem is egyforma nagy. Aszerint, hogy melyik testrészedet akarod legjobban takarni.
A török boldog elmerengéssel nézett maga elé.
– No – mondotta a fejét fölemelve —, ha úr leszek, megfogadlak téged íródeákomnak.
Gergely az ajkát harapdálta, hogy ki ne törjön belőle a nevetés.
– Ülj fel hát, barátom – szólt Hajván boldogan.
S tartotta a lovat, míg a diák felült.
A diák belenyúlt a zsebébe.
– Nézd, Hajván, ihol egy gyűrű. Tudod, a magyarnak az a szokása, hogy nem fogad el ingyen semmit.
Hajván elvette a gyűrűt, és rábámult.
A diák folytatta:
– Te nekem szabadságot és lovat adtál, én ezzel a gyűrűvel fizetek neked. Allah segítsen, kopasz!
S rácsapott a lovára.
Hajván megkapta a kantárt.
– Megállj csak! Török gyűrű ez, ugye?
– Az.
– Hol vetted?
– Mi közöd benne? Ha éppen tudni akarod, egy janicsáré volt.
Hajván egy percig bután nézett maga elé, aztán visszanyújtotta a gyűrűt.
– Nem kell. Te a lóért és a szabadságért eléggé megfizettél nekem.
S visszadugta a gyűrűt a diák zsebébe.
Gergely délnek fogta az irányát, hogy ha netalán üldözik, arrafelé üldözzék, s ne a budai úton.
A hold már nyugatnak ereszkedett a felhők között. Keleten derengett a hajnal.
A széles országutat egy helyen keskeny út szelte keresztbe. Gergely egy sebesen ügető lovast pillantott meg az úton.
Ha egyformán haladnak mind a ketten, éppen az út kereszteződésénél kell találkozniuk.
Gergely az első pillanatban lassúbb ügetésre fogta a lovát, de aztán, hogy amaz is meglassúdott, megint nyargalásnak eredt. Hamarább odaér így száz lépéssel.
A szeme egyre az idegen lovason. A növekvő
Szerencsét hozó tárgy; titkos tudomány, varázslat. (héber)
