kedveért. Minthogy már benne vagyunk az alkudozásban, jó lesz megismerkedni a hivatalbeli kötelességekkel – monda Korcza úr, s elővett egy kalendáriumot, mely a szegletén áthúzott madzagnál fogva volt a falra akasztva; annak a belső üres táblájára voltak feljegyezve a patvarista capitulationalis föltételei, hogy feledékenységbe ne menjenek. Tehát:
– 1-mo. Fizetés semmi.
– Köszönettel fogadtatik.
– 2-do. Borravaló a hajdúé, accidentia a patvaristáé.
– Kivéve, ahol megvernek bennünket; mert ott én szaladok elöl.
– 3-tio. Ebéd, vacsora idehaza, egy pohár bor, reggelit hozhat magának, ha van miből.
– 4-to. Ha a hajdú este le találja magát inni, akkor a patvarista tisztítja meg a csizmákat.
– Hát ha a patvarista megelőzi a hajdút e privilégiumában?
– 5-to. Az aktákkal a principálist kísérni kell; ha a hajdú hozza, hátul jön utánam, ha a patvarista, elöl megy előttem. Nem a rang végett, hanem hogy lássam, hogy nem veszít-e el belőlök valamit.
– 6-to. Az asztalnál a pecsenyét a patvarista trancsírozza. Item, bort hoz fel az asztalra a pincéből.
– 7-to. Mikor pedig vendégek vannak az asztalnál, s a hajdú az ételkörülhordással van elfoglalva: olyankor a patvarista idevigyázzon a szemöldökömre.
– Hol van az? Kérem alássan.
– Kutya-kutyánszki! Ha az egész világon senki sem látja is a szemöldökömet, audiat tartozik azt látni, s mikor én így teszek a szemöldökömmel (itt felfelé rántotta a szemöldizmát), az azt jelenti, hogy keljen fel, s váltson tányért.
– Mikor pedig én így teszek a szemöldökömmel – mondá Biróczy, vastag serteszemöldeit összevonva —, az azt jelenti, hogy nem váltok.
– Üm! Hát ez is a hajdúra marad? Jól van. 8-vo. Mikor úriszékre megyünk, velem jön, az úton el nem aluszik, s vigyáz rá, hogy a kardját el ne veszítse a kocsiból.
– Ez az én dolgom.
– Ha sötét van, s rossz az út, a lámpást viszi a lovak előtt.
– Ez a hajdú dolga.
– De biz audiat dolga. A hajdú fogja olyankor a kocsit, hogy fel ne dűljön. 9-no. Az úriszéken az elítélt delikvensek megcsapatásánál számlálja a botokat. 10-mo. Mind a két táblán mindennap megtudja, minő processusok vétetnek föl s kik a referensek. 11-mo. Határjárásoknál segít meglépni a meghúzandó vonalt. 12-mo. Az érkező klienseket a várakozó szobában kellemesen distrahalja. 13-tio. Mikor alispán vagy magas patrónushoz ebédre vagyunk hivatalosak, ahova a patvarista leül, ott az utolsó hely. 14-to. A pipákat tisztán tartja. 15-to. Segít papmacskát szedni a kertben. 16-to. Ha hajtóvadászaton vagyunk, a nyulat utánam hozza. 17-mo. A főispán urak által adandó bálokban, melyekben meg kell jelennünk, azokkal a kisasszonyokkal, akiket más táncolni nem visz, táncolni a patvarista kötelessége.
– No, az az én dolgom.
– Hahaha! – kacagott Korcza úr, szegődöttje sánta lábaira tekintve.
– No, csak az az én dolgom.
– És végezetre tudatandó, hogy mikor csengetek, az a hajdúnak szól, mikor pedig füttyentek, az audiatnak szól, s akkor egyszerre ugorni és szaladni hozzám!
– Megértettem.
– És most, hogy mindjárt beleállítsam a funkcióba, itt van ez a megintő levél, vigye el ezt tekintetes Balhásy fiskális úrhoz.
– Hol lakik? – kérdé Biróczy.
– Pesten – felelt rá a principális, s engedte Biróczyt nekiindulni, hogy keressen fel valakit, akinek a lakása feltalálható Pesten.
Jenőy két nappal későbben érkezett meg Pestre, mint Biróczy. Ismét itt a mese a tekenősbékáról és a nyúlról.
Azt elfeledte hozzátenni Phaedrus a meséhez, hogy a „testudo” kocsin jött a célhoz, a „lepus” pedig gyalog.
Kálmán megtalálta ugyan zsebében a Sándortul odalopott pénzt; de nem vette hasznát. Tudta, honnan jön, s vissza akarta azt neki küldeni. Az az ember volt, aki tud ebédelni a vadkörtefa alatt; de az ingyent csakis a vadkörtefától fogadja el.
Amint beszállt a „Két Kecskéhez” (az volt akkor a vidékiek leglátogatottabb és legolcsóbb vendéglője, s még most is megvan az akkori bokharai állapotban; eltemetve azóta épült paloták árnyékában), azonnal sietett az úti portól megtisztakodni; szerencsére egyetlen finom ingét még a Tarnában kimosta, volt mivel felváltania Csollán Berti rézingét, amivel elégett ruháiért kárpótolta.
Hanem hát a fiatal termeten minden ruha nyalkán áll, még ha meg van is viselve.
Kapott ajánlólevelére pontosan fel volt írva az asszonyság lakása, akinek pártfogására építette legközelebbi jövendőjét; a címzettnél fogva sok kérdezősködés nélkül rátalált a házra.
Amint belépett a címzett lakásba, rögtön feltűnt előtte a nagy ellentét eközött, meg amit Gödénylakon látott.
Ott piszkos szolgáló fogadja, ha fogadja a vendéget, meg emberlehúzó komondor; de már az bizonyosan fogadja; itt vállzsinóros inas nyitja az ajtót, sárga frakkban, piros puliderben; ott dögbőrrel van végigterítve a tornác, sáros csizmanyomok és mezítlábnyomok a soha nem sikált pallón, pókháló minden szegletben, vaskályhák csövei a papirossal beragasztott ablakon keresztüldugva, avas brinzadöböz az asztalon, legyektől belepve, pipafüsttől keserű s penésztől savanyú minden szoba, a falakról négyrét hámlik a mész; a bőrszékekből kitolakodik a tehénszőr, s a ragadós kilincshez félelem hozzányúlni – itt pedig Gobelin-szőnyegek, damasztfüggönyök, márványkandallók; drága vázák egzotikus virágokkal, aranyozott bútorok a reneszánsz divat szerint, s minden szobán végigvonul a magas régiók bűbájos illata. – Jenőy kezdett érteni valamit belőle, hogy férj és nő nem laknak együtt!
Még jobban is megértette azt néhány perc múlva.
A komornyik megértve, hogy az ifjú a „nagyságos úr”-tól jön, levéllel, melyet maga akar átadni a nagyságos asszonynak, sietett be úrasszonyához bejelenteni a jövevényt, miután jól végignézte annak öltözetét. Pesten nemigen volt már akkor bonton ez a szabás.
Nemsokára visszajött a komornyik, s inte Kálmánnak, hogy beléphet az úrnő szobájába.
Ha lett volna ideje Kálmánnak körülnézni abban a belső szobában, még jobban meglepte volna az abban uralgó választékos pompa; hanem a meglepetés más oldalról várt rá.
Előtte állt a jó tisztes öreg asszonyság helyett, akit Csollán Berti „az én öregem”-ként emlegetett előtte, egy tizenkilenc éves delnő.
Szép, deli, hódító alak.
Akkori
