vihogott, de a fiú addig meredt rájuk megvető gúnynyal, amíg el nem fordították a tekintetüket. Leporolta magát, megdörzsölte a karját. Csak a büszkeségén ütöttek sebet, nem a testén.
Visszatért a kedve, ahogy szédelegve körülnézett, és örült, amiért ilyen messzire jutott. Most, hogy nem a szekéren volt, nyugodtan megcsodálhatta a rendkívüli látványt: az udvar olyan messzire terjedt, ameddig a szeme ellátott. Közepén fenséges, kőből emelt kastély állt a toronymagas erődsáncok védelmében, amelyeken a király katonái járőröztek. Körülötte makulátlan, zöld pázsitok, kikövezett terek, szökőkutak, ligetek pompáztak. Ez bizony nagyváros volt, rengeteg lakossal.
Mindenfelé emberek – kalmárok, katonák, méltóságok – és mindenki loholt. A fiúnak jó pár percébe telt rájönni, hogy itt valami különleges dolog készülődik. Baktatás közben látta az előkészületeket: székeket állítottak sorba, oltárt emeltek. Mint-ha menyegzőre készültek volna.
Szíve ugrott egyet, amikor a távolban meglátott egy kötéllel kettéosztott, hosszú, földes bajvívópályát. Egy másik téren katonák dobtak lándzsát távoli célpontokra; a harmadikon íjászok lőttek szalmabábokra. Mintha mindenfelé játszottak és vetélkedtek volna. De zenéltek is, lantolva, fuvolázva, cintányért csattogtatva a csapatokban csellengő vándormuzsikusok; hatalmas boroshordókat görgettek, megterítették a végtelenbe nyúló asztalokat. A fiú mintha egy népünnepély kellős közepébe potytyant volna.
Bármennyire elkápráztatták az élmények, továbbra sem felejtette el, hogy a légiót akarja megtalálni. Máris késésben volt, és még be kell mutatkoznia.
Odafutott az első emberhez, akit meglátott. Idősebb ember volt, vérfoltos kötényéből ítélve hentes, és ugyanúgy sietett, mint a többiek.
– Bocsánatodat kérem, uram – mondta a fiú, és megragadta
a karját. A hentes rosszallóan nézett Thor kezére.
– Mit akarsz, fiam?
– A király légióját keresem. Tudod, hol gyakorlatoznak?
– Netán térképnek nézel? – fortyant föl a hentes, azzal elcsörtetett.
Thort megdöbbentette ez a gorombaság.
Odament a következőhöz, egy nőhöz, aki virágokat rakosgatott szét egy hosszú asztalon. Sok más nő is állt ennél az asztalnál, akik ugyanolyan szorgalmasan dolgoztak. Thor úgy vélte, valamelyikük csak tud válaszolni a kérdésére.
– Bocsánatodat kérem, asszonyom! – mondta. – Nem tudod véletlenül, merre gyakorlatozik a király légiója? A nők összenéztek és kacagtak. Néhányuk alig pár évvel volt
öregebb a fiúnál. A legidősebb ránézett.
– Rossz helyen keresed őket – mondta. – Mi itt az ünnepségre készülünk.
– De nekem azt mondták, hogy a légió Királyudvarhelyen kap kiképzést – felelte zavartan Thor.
A nők ismét nevetni kezdtek. A legidősebb csípőre tette a kezét és a fejét csóválta.
– Úgy csinálsz, mintha először járnál Királyudvarhelyen. Van fogalmad róla, milyen nagy? Thor elvörösödött, és amikor a többi nő ismét nevetgélni kezdett, otthagyta őket. Nem tűri, hogy rajta szórakozzanak!
Tucatnyi kanyargós utcát látott, amelyek mindenfelé elágaztak az udvarban. A kőfalakon is legalább tucatnyi bejárat volt. Nyomasztották ennek a helynek a méretei és az arányai. Elszorult a szíve, hiszen akár napokig is keresgélhet anélkül, hogy megtalálná célját.
Eszébe jutott valami: egy katona biztosan tudja, hogy a többiek hol gyakorlatoznak. Félt ugyan odamenni a király valamelyik katonájához, de belátta, hogy ezt kell tennie.
Odasietett a fal legközelebbi kapujához, abban reménykedve, hátha nem kergeti el a vigyázzállásba merevedett katona.
– A király légióját keresem – mondta a fiú a legbátrabb hangján.
A katona úgy bámult a levegőbe, mintha semmit sem hallott volna.
– Azt mondtam, a király légióját keresem! – ismételte hangosabban Thor, aki elhatározta, hogy észreveteti magát.
Eltelt még néhány másodperc. Azután a katona lenézően végigmérte.
– Meg tudnád mondani, merre van? – nógatta a fiú.
– Mi dolgod neked velük?
– Nagyon fontos dolgom van! – makacskodott Thor, azt remélve, hogy az őr nem faggatózik tovább. A katona elfordította a fejét, ismét maga elé bámult. Thornak elszorult a szíve, attól félt, sose kap választ.
De némi idő után, amit a fiú egy örökkévalóságnak érzett, a katona mégis válaszolt: – Menj a keleti kapuhoz, onnan északnak tarts, amíg oda nem érsz a harmadik kapuhoz. Ott fordulj jobbra, majd ismét jobbra. Menj át a második boltív alatt, és ott lesz a gyakorlóterük. De én mondom neked, csak az idődet pocsékolod: nem foglalkoznak látogatók szórakoztatásával.
Thornak csak ennyire volt szüksége. Egy pillanatot sem vesztegetve keresztülszaladt a téren, követve az iránymutatást, amelyet folyamatosan ismételt magában, nehogy elfelejtse. Észrevette, hogy a nap magasabbra hágott az égen, és csak azért imádkozott, hogy ne érkezzen túl későn.
Futott a kagylóhéjakkal szegélyezett úton, jobbra-balra kanyarodott, legjobb tudása szerint próbálva betartani a kapott utasításokat, remélve, hogy nem vezették félre. Az udvar végében meglátta a kapukat, kiválasztotta balról a harmadikat. Berohant rajta, majd mindig jobbra kanyarodott az elágazásoknál. Éppen szembe ment a forgalommal, mert ezrek érkeztek a városba, és a tömeg minden perccel sűrűbb lett. A tolongásban összeütközött lantosokkal, bűvészekkel, vándor énekmondókkal, és mindenféle mulattatóval, akik valamennyien az ünneplőjüket viselték.
Elviselhetetlen gondolat volt, hogy nélküle kezdjék el a válogatást. Igyekezett nagyon figyelni, miközben sorra vette a kanyarokat, és leste, látja-e már jelét a gyakorlótérnek. Átment egy boltív alatt, befordult egy újabb utcába, és ekkor a meszszeségben felbukkant valami, ami talán a gyakorlótér volt: egy szabályos kör alakú, kőből épült kis aréna.
Tüdeje majd szétpattant a rohanástól. A kapunál két őr előrelépett, és leengedték a lándzsáikat, eltorlaszolva az utat. Egy harmadik őr fölemelte a kezét.
– Állj! – parancsolta.
Thor lihegve megtorpant. Alig bírt magával az izgalomtól.
– Ti ezt… nem… érthetitek… – Zihálása szavakra tagolta a mondatot. – Be kell mennem. Elkéstem.
– Miről?
– A válogatásról.
Az őr – himlőhelyes, alacsony, testes ember – előbb a két társára sandított, akik egykedvűen néztek rá vissza, azután lenézően mérte végig Thort.
– Az
