Népdalok és mondák (1. kötet). Erdélyi János

      Melleden termett egy rózsa,

      Annak vagyon két bimbója.

      Egyik, orczám hervasztója,

      Másik, szivem gyulasztója.

      Piczin szeme, piczin szája,

      Barnapiros két orczája;

      Ha én aztat nem láthatom,

      Meghalok érted, galambom.

      Gyere babám, a kert mellé,

      Feküdjünk le egymás mellé;

      Hadd nézem ki a szemedből,

      Szeretsz-e tiszta szivedből?

      Ha nem szeretsz, veszekedj meg,

      Hogy a szived repedjen meg.

      Beteg se voltam én,

      Mégis meghaltam én,

      Az új temetőben

      Legelső voltam én.

      Rózsa nyilott rajtam,

      Violát neveltem;

      A kiért meghaltam,

      Annak virágoztam.

      Síromon a rózsa,

      Galambomat várja;

      Gyer oda, galambom,

      Szakaszsz egyet róla.

      Gyöngyös bosszujára,

      Ifjak bánatára,

      Irígyek kárára,

      Lányok siralmára.

      Kicsin vagyok én,

      Majd meg nőlök én;

      Esztendőre, vagy kettőre

      Férjhez megyek én.

      Oh te piczike,

      Ki ne szeretne?

      A ki téged nem szeretne,

      Hunczut a neve.

      Ha meguntad, rózsám,

      Velem életedet;

      Csináltass koporsót,

      S temess el engemet.

      Tétesd fel egy fára:

      Itt fekszik egy árva,

      Kinek szerelméből

      Történt az halála.

      Lám megmondtam, bús gilicze,

      Ne rakj fészket az utszélre:

      Mert az uton sokan járnak,

      Téged rózsám, feltalálnak.

      Csak rakj fészket az erdőre,

      Annak is a közepére,

      Czédrusfának tetejére,

      Fügefának levelére.

      Ángyom, ángyom, édes ángyom,

      Mért szeret kend, ollyan nagyon?

      Ha szeret kend, titkolja kend,

      Ki ne világosítsa kend.

      Jó szeretni, de titkosan,

      Nem mindenkor világosan.

      A ki világosan szeret,

      Megitélik az emberek.

      Tudod, rózsám, mit fogadtál,

      Mikor kertben sétálgattál;

      Rózsát kértem, csókot adtál,

      Fogadj isten, hogy megszántál.

      Pista szivem, be alhatnám!

      Ott a szüröd, terítsd alám:

      Hogyha egy álmot alhatnám,

      Szűz karodon elnyughatnám.

      Ha szűz karod karom alatt

      Átfoglalna,

      Gyönge csókod, csókom alatt

      Elolvadna.

      Hogyha engem elszalasztasz,

      Illyen rózsát nem szakasztasz.

      Nagy a sövény, mély az árok!

      Pista szivem! reád várok;

      Szűz karodon, én galambom,

      Nyughatom csak!

      Gyönge csókod szűz mézétül

      Élhetek csak!

      Menj szeretőm ablakába,

      Röpülj az ő szobájába,

      Te kis fecske! s azt izenem,

      Hogy őtet most is szeretem.

      Jőjön hozzám vacsorára,

      Szivesen elvárom mára;

      Csak hogy egy pár csókot adjon,

      S kedves szeretőm maradjon.

      Jó neszmélyi bort hozattam,

      Asztalom tele rakattam

      Rétesekkel, pogácsákkal,

      Sárga, veres violákkal.

      Jőj el hozzám vacsorára,

      Találsz egy gazdag mátkára;

      Megmutatom a kincsemet,

      S néked adom mindenemet.

      Bánod gazda, bánod,

      Hogy lányodhoz járok,

      De még jobban bánod,

      Ha lányoddal hálok.

      Házadhoz sem járok,

      Lányoddal sem hálok,

      Mégis a gátadon

      Ollyan rést csinálok,

      Nem terem annyi nád,

      Kivel becsinálnád,

      Nincs is annyi pénzed,

      Kivel kiváltanád.

      Bús az idő, bús vagyok én magam is,

      Valamennyi szép leány van, mind hamis.

      Szeretete nem állandó,

      Mint

Скачать книгу