Az Urantia könyv. Urantia Foundation
Чтение книги онлайн.
Читать онлайн книгу Az Urantia könyv - Urantia Foundation страница 201
32:5.5 (365.1) Az idő övezetei olyanok, mint a személyiség felragyogásai mulandó formában; megjelennek egy időre, és aztán eltűnnek az ember látóköréből, hogy azután új hatótényezőkként és folytatódó hatóerőkként újból megjelenjenek az örökkévalósági körön való végtelen haladás felsőbb életében. Az örökkévalóság aligha tekinthető egy egyenes útnak, ha azon meggyőződésünkből indulunk ki, hogy egy körülhatárolt világegyetem halad az Egyetemes Atya központi lakóhelye körül egy hatalmas, elnyújtott körön.
32:5.6 (365.2) Őszintén szólva az örökkévalóság felfoghatatlan az idő véges elméje számára. Ti egyszerűen nem tudjátok megragadni azt; nem érthetitek meg. Én sem teljesen írom le, és még ha így is tennék, akkor is lehetetlen volna a fogalmaimat az emberi elmével közölni. Mindazonáltal én minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy a mi nézőpontunkból valamennyit bemutassak, hogy valamennyit elmondjak nektek abból, ahogyan mi látjuk az örökkévaló dolgokat. Arra vállalkozom, hogy segítsek nektek ezen értékekkel kapcsolatos gondolataitok kikristályosításában, melyek tehát végtelen természetűek és örökkévaló jelentőségűek.
32:5.7 (365.3) Az Isten elméjében lévő terv az ő hatalmas területein élő minden teremtményére kiterjed, és e terv a határtalan lehetőségek, a korlátlan fejlődés és a végtelen élet örökkévaló célját foglalja magában. E páratlan létpálya végtelen gyümölcseit küzdelem árán kaphatjátok meg.
32:5.8 (365.4) Az örökkévalósági cél előttetek van. Az isteniség-elérés kalandja rátok vár. A tökéletesedési versengés már folyik. Belevághat bárki, aki akar, és bizonyosan győzelem fogja koronázni minden olyan emberi lény erőfeszítéseit, aki részt vesz a hit és a bizodalom versenyén, ahol minden lépését a benne lakozó Igazító vezeti, és a Világegyetemi Fiú ama jószelleme vezérli, mely oly szabadon áradt ki minden húsvér testre.
32:5.9 (365.5) [Közreadta egy, a nebadoni Legfelsőbb Tanács mellé átmenetileg kirendelt Fenséges Hírvivő, akit e küldetésre a szalvingtoni Gábriel jelölt ki.]
Az Urantia könyv
<< 32. írás | Részei | Tartalomjegyzéke | 34. írás >>
33. írás
A helyi világegyetem igazgatása
33:0.1 (366.1) MÍG az Egyetemes Atya a legbizonyosabban uralkodik az ő hatalmas teremtésösszessége felett, addig a helyi világegyetemi igazgatásban a Teremtő Fiú személyén keresztül működik. Az Atya másként nem avatkozik bele személyesen a helyi világegyetem igazgatási ügyeibe. E feladatokat a Teremtő Fiúra és a helyi világegyetemi Anyaszellemre, valamint az ő számos gyermekeikre bízza. A helyi világegyetem terveit, igazgatási elveit és gyakorlatát e Fiú dolgozza ki és alkalmazza, aki a Szellem-társával közösen végrehajtói hatalmat ad át Gábrielnek és ítélkezési hatáskört ad le a Csillagvilági Atyáknak, a Csillagrendszer Fejedelmeknek és a Bolygóhercegeknek.
1. A nebadoni Mihály
33:1.1 (366.2) Teremtő Fiúnk az Egyetemes Atyától és az Örökkévaló Fiútól egyidejűleg származó végtelen azonosság 611.121. eredeti fogalma. A nebadoni Mihály az isteniség és végtelenség 611.121. egyetemes fogalmát megszemélyesítő „egyszülött Fiú”. Székhelye a fény hármas házában, a Szalvingtonon van. E lakóhely azért ilyen elrendezésű, mert Mihály megtapasztalta az értelmes teremtményi létezés mindhárom szakaszában való életet: a szellemit, a morontiait és az anyagit. A hetedik és végső alászállása során az Urantián kapott neve miatt néha Krisztus Mihályként is emlegetik.
33:1.2 (366.3) A Teremtő Fiúnk nem az Örökkévaló Fiú, vagyis nem az Egyetemes Atya és a Végtelen Szellem öröktől való létezésen alapuló, paradicsomi társa. A nebadoni Mihály nem tagja a paradicsomi Háromságnak. Mindazonáltal a Tökéletes Fiúnk a saját területén mindazon isteni sajátossággal és hatalommal rendelkezik, melyet maga az Örökkévaló Fiú nyilatkoztatna meg, ha ténylegesen is jelen volna a Szalvingtonon és működne a Nebadonban. Mihály még további hatalmat és hatáskört is gyakorol, mert nemcsak az Örökkévaló Fiút személyesíti meg, hanem teljes mértékben képviseli és ténylegesen megtestesíti az Egyetemes Atya személyiség-jelenlétét az ő helyi világegyeteme számára és benne. Még az Atya-Fiút is képviseli. E kapcsolatok teszik a Teremtő Fiút mindazon isteni lények leghatalmasabbjává, legsokoldalúbbjává és legbefolyásosabbjává, akik képesek az evolúciós világegyetemek közvetlen igazgatására és a tökéletlen teremtménylényekkel való személyes kapcsolatra.
33:1.3 (366.4) Teremtő Fiúnk ugyanolyan szellemi vonzóerőt, szellem-gravitációt gyakorol a helyi világegyetem központjából, mint amilyet a paradicsomi Örökkévaló Fiú gyakorolna, ha személyesen jelen lenne a Szalvingtonon, és még többet is; e Világegyetemi Fiú egyúttal az Egyetemes Atya megszemélyesülése is a Nebadon világegyetem számára. A Teremtő Fiak a paradicsomi Atya-Fiú szellemi erőinek személyiség-központjai. A Teremtő Fiak a végső erő-személyiség összpontosulásai a Hétszeres Isten fenséges téridő sajátosságainak.
33:1.4 (367.1) A Teremtő Fiú az Egyetemes Atya helyettes megszemélyesülése, az Örökkévaló Fiú isteniségi mellérendeltje és a Végtelen Szellem teremtőtársa. Világegyetemünk és annak minden lakott világa számára az Egyeduralkodó Fiú gyakorlatilag Isten. Az összes olyan paradicsomi Istenséget megszemélyesíti, melyet a fejlődő halandók megkülönböztetni képesek. E Fiú és Szellem-társa maguk a ti teremtő szüleitek. Számotokra Mihály, a Teremtő Fiú a legfelsőbb személyiség; számotokra az Örökkévaló Fiú a legfelsőbb feletti — egy végtelen Istenség-személyiség energia-anyag.
33:1.5 (367.2) A Teremtő Fiú személyében olyan urunk és isteni atyánk van, aki éppen olyan fenséges, hozzáértő és jóságos, mint amilyen az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú lenne, ha mindkettő jelen volna a Szalvingtonon és részt venne a Nebadon világegyetem ügyeinek igazgatásában.
2. A Nebadon egyeduralkodója
33:2.1 (367.3) A Teremtő Fiak megfigyeléséből kiderült, hogy némelyikük az Atyára, mások a