Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Nemes ember vagyok,

      Szabadságim nagyok.

      Mit ér nekem a vén,

      Akár az uj törvény.

      Kutyabőr van nálam,

      Hajdan jó királyom

      Jobb apámnak adta,

      Az meg nekem hagyta.

      Gyülésekbe járok,

      „Halljuk“ kiabálok.

      Mert az ország dolga

      Reám is van bízva.

      Nem parancsol senki,

      Jusomból tegyen ki,

      A ki magát többnek

      Tartja s nemesebbnek.

      Urak verbuválnak,

      Velem inni állnak.

      Mondja a fac totum:

      Öt forint a votum.

      Hej öt forint szép szó,

      A votum csak egy szó,

      Egy pár csizma ára,

      A kortes lábára.

      Ha betörik fejem,

      Kinek gondja velem?

      Őseim is, mondják,

      Véröket ontották.

      Éljen a szabadság!

      Ha nincs is igazság:

      Az legyen a vivát,

      A ki legtöbb bort ád.

      Készülj, szép magyar nemesség,

      Mert csak benned a reménység

      Sok nemzetek tartománya

      Éles kardodat kivánja.

      Országodért, királyodért,

      Törvényes szabadságodért,

      Omlott őseidnek vére,

      Siess tehát védelmére.

      Már is nyerít paripája,

      Vérrel tajtékozik szája,

      Rugva visít, kapálódzik,

      Jeladásra várakozik.

      Mintha mondaná urának:

      Ő is kész a francziának

      Tábora közé nyargalni,

      Vele mindent felprédálni.

      Mint a sas a kakas tollát,

      Tépi és szaggatja csontját:

      Ugy bánj dühös francziákkal,

      Országunkat prédálókkal.

      Rajta tehát vitéz nemzet!

      Midőn egy királyfő vezet.

      Megmutatván vitézséged,

      Széjjelszórván ellenséged.

      Megvetvén az ellenséget,

      Lelvén csendes békeséget,

      Visszatérünk kebelébe,

      Édes hazánknak ölébe.

      Im látod a szép kövér, fejér, czepe kanczát,

      A tótok vezetik mint menyasszony Manczát.

      Mellyet midőn láttak, megkedvelék tánczát,

      Ugy drága szerszámu nyergét, fékét, lánczát.

      Magyarok ajánlák tótok királyának,

      Mellyért földét, vizét s füvét országának

      El is harácsolá, tót birodalmának

      Igy lőn vége diján s árán egy kanczának.

      Adjon isten minden jót,

      Pár pisztolyt, lódingtartót,

      Mittet, mattot, mogyorót,

      Pénzt, paripát, posztót.

      Szénát, szalmát, szalonnát,

      Pipát, bocskort, talyigát,

      Szij hámot, vasas kocsit,

      Egész lószerszámot.

      Német szív ritkán hív

      Csalfasággal van tele;

      Csatában bátran vív,

      Hol senki nincs ellene.

      Otthon pedig kényes,

      Nincsen nála barátság,

      Neki más nem édes,

      Csak a kutyatársaság.

      A maga hasznaért

      Minden roszra kész lelke,

      Tulajdon honaért

      Sem gerjedez kebele.

      Csalfaságot szeret,

      S ahoz halálig hív,