Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Nem kell nekem papiros,

      Maradjon a boltba.

      Jobban illik fényes kard

      Az én oldalomra.

      Gálicz helyett golyóbis

      Csörög a zsebemben,

      Tinta helyett palacz bor

      Villog a kezemben.

      Megbolondult a világ,

      Fegyverben az ország.

      Elmult már az békeség,

      Támad sok ellenség.

      Összevesztek királyok,

      Nagy hatalmas országok,

      Uri méltóságok.

      Szegény Magyarország is

      Tanácsát ujítja,

      Mert fölséges királyunk

      Táborba hivatja.

      Készül minden vármegye,

      Az ország nagyobb része,

      Mert kénytelen vele.

      Katonát ad nemesség,

      Hajdut a szegénység.

      Mindeniket sulyosan

      Nyomja az nagy inség.

      Lovat, szablyát, karabint,

      Bagaria pantallért,

      Mind készítnek mundért.

      Buslakodik, bánkódik,

      Az gazda magába,

      Nagy kénytelen, kelletlen

      Nyúl az ládájába,

      Előveszi erszényét,

      Számlálja a költségét,

      Régi keresményét.

      Gyakorta gyülnek egybe

      Falu gyülésében,

      Pörlekednek egymással,

      Hol egy hol más helyben.

      Majd üstökbe is kapnak,

      Erősen káromkodnak;

      És haragban vannak.

      Az katona vigan van,

      Iszik, csókolódik.

      Gazdasszony szomorkodik,

      Szivében bánkódik.

      Mert megürült ládája,

      Oda köntöse ára,

      Kelt az katonára.

      Öszveülnek némellykor

      Szomszéd asszonyával,

      Panaszkodnak egymásnak

      Jutka leányával.

      Mondja szegény, mit tegyen,

      Nem tudja hová legyen,

      Csizmát is min vegyen.

      Mert rám hozták a zászlót,

      És executiót,

      Kitekerték kezembül

      A szoknyára valót.

      Mivel födjem testemet,

      Mezitelenségemet,

      Hitvány szemérmemet?

      Nem régiben eladtam

      Tiz pár kappanomat,

      Tikom, ludam, kenderem,

      Kevés olajkámat.

      Jaj! reám melly sok eset!

      Az mit uram keresett,

      Eb szájába esett.

      Nem ugy neveltem volt

      Egy néhány csibémet,

      Kiért adott a tyukász

      Egy erszény pénzecskét:

      Hogy katonára költsem,

      Az ő erszényét töltsem,

      Más szobáját fütsem.

      Elvitte uracskámnak

      Egy szép paripáját,

      Az nyakába vetette

      Kontos karabinját.

      Egy aranyos szép nyergét,

      Péter bátyám fegyverét,

      Abban köpönyegjét.

      Nem maradt már uramnak

      Testére valója,

      Elül hátul kilátszik

      Eldugni valója.

      Magamnak sincs pintőkém,

      Elrongyollott köntöském,

      Kilátszik a könyököm.

      Bárcsak immár valami

      Kis pénzecském volna,

      Az mellyen az urammal

      Bort ihattam volna.

      De imé mind elhuzták,

      Katonára prédálták

      Mim volt, mindenemet.

      Jaj! édes komámasszony!

      Bezzeg pórul járánk,

      Pálinkára valóból

      Szépen kipusztulánk.

      Az kasbul is kifogyott,

      Erszénybül is kikopott;

      Igyunk már csak itt ott.

      Hallod-e, komámasszony,

      Ne gyötörd magadat,

      Gyere hozzám jó reggel,

      Megöntöm torkodat.

      Maradt még amaz kasban,

      Lisztem, buzám hordóban;

      Jó lesz égett borra.

      Elküldtem a szolgálót

      Két font pecsenyeért,

      Ilona leányomat

      Vagy három pint borért.

      Vonjad czigány az nótát,

      Ne kiméljed az hurját,

      Megadom az árát.

      Megeheti az uram

      A szegény kenyeret,

      Megihatja reája

      Amaz szép kutvizet.

      Nem szeretem a dolgát,

      Roszul forgatja magát;

      Nem tudja a dolgát.

      Jó bort kezdett csárdában

      Tegnap az csaplárné,

      Nála iszik, vigan van

      Nyalka katonáné.

      Tedd félre most rokkádat,

      Holnapra hagyd dolgodat,

      Készítsd az torkodat.

      Jó emberem korcsmáros,

      Semmit se búsuljunk.

      Az urammal veszettel

      Ne

Скачать книгу