Népdalok és mondák (3. kötet). Erdélyi János

      Szép a leány ideig,

      Tizennyolcz esztendeig.

      Ékesebb a rózsánál,

      Mindenféle virágnál.

      A bajuszos leánytól

      Távozzál mint pokoltól,

      Simát, pirost válaszszál,

      Gyengét, friset hajhászszál.

      Ha füstös már pártája,

      Ránczosodik orczája,

      Ezt is csak ugy szeressed,

      Hogy soha se keressed.

      Inkább legyen pántlikás,

      Hogy sem boros, pálinkás,

      Dicsérje azt a fonás,

      Aratás és kapálás.

      Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,

      Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez.

      Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is,

      A ki kendteknek hisz, hunczut az is.

      Mit használ a világ,

      Mondd meg, sok kincs jószág?

      Mint a füst és a szél,

      Olly hirtelen elkél.

      Mit használ korona,

      Királyi szép pálcza?

      Pálcza, birodalom,

      Elvész, mint hó halom.

      Mit az aranyalma,

      Melly sárga, mint szalma?

      Az arany sárga föld,

      Érte magad ne öld.

      Mit használ a szépség,

      Angyali ékesség?

      Szépségek elmulnak,

      Rózsák földre hullnak.

      Mit használ szép nyakad,

      Kláris szín ajakad?

      Orczádat mit fested?

      Majd földbe lesz tested.

      Mit használ a puha

      Bibor, bársony ruha?

      Bibor szin csigavér,

      Ez hát nem sokat ér.

      Selyemben, mit használ,

      Tested ha talpig áll?

      Ezt egy féreg fonja,

      Melly szivedet vonja.

      Mondd meg hát micsodák,

      Mellyeket a világ

      Illyen nagyra becsült?

      Porból, sárból épült.

      Menj el hát rosz világ,

      Nincsen benned jóság,

      Hanem csak mulandó,

      Nincs semmi állandó.

      Elég, hogy sokáig

      Vontad szívem máig.

      Közelg a boldogság,

      Örökkévalóság.

      Három éli van a sásnak,

      Hamis (igaz) lelke a leánynak.

      Négy éli van a gyékénynek,

      Igaz (hamis) lelke a legénynek.

      Nem tud tettetni a legény,

      Gyakran megcsalódik szegény.

      De a leány szép szin alatt

      Megcsal, mérget ad méz alatt.

      Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:

      Nevetek, nevetsz te, ő nevet:

      Számtalan vigságok bennünket követnek,

      Nevetünk, nevettek, nevetnek.

      De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:

      Sírok én, te is sírsz, ő is sír.

      Az egek a bútól megóvni nem birnak.

      Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.

      Ah! talán az isten minket még megkimél:

      Remélek, remélsz te, ő remél:

      Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.

      Remélünk, reméltek, remélnek.

      Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:

      Szeretek, te szeretsz, ő szeret.

      Boldogok, ha mindig békével élhetnek.

      Szerettünk, szerettek, szeretnek.

      A vig társaságba ha az embert viszik:

      Iszom én, iszol te, ő iszik.

      Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.

      Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.

      De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:

      Meghalok, meghalsz te, ő meghal.

      Nem adhatsz világért semmit a halálnak.

      Meghalunk, meghaltok, meghalnak.

      Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:

      Maradok, maradsz te, ő marad.

      Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:

      Maradunk, maradtok, maradnak.

      Ki engem censurált,

      Nagyon megránczigált,

      Hogy nem rejiciált,

      Becsülöm mint királyt.

      Éljent kiáltok rá,

      Ne legyen hamuvá.

      Ki őt nem követő,

      Hamuvá legyen ő –

      Hamuvá.

      Juratus

Скачать книгу