babám van énnekem, mind árva,Három közül egy az igaz szerető,
Azt az egyet két kezével áldja meg a teremtő.
105
Hová, hová, barna legény? Az erdőre,
Száraz ágért sütni főzni menyegzőre.
Száraz ág ellobban,
Lány szerelme jobban,
Szegény barna legény
Szeme-szája koppan.
106
Ifiuság sólyom madár,
Addig vig, mig szabadon jár.
De jaj nekem szegénynek már,
Szivem vig örömet nem vár.
Illik annak keseregni,
Ki világát búval éli,
Szeretteit más szereti,
Távol nézi s úgy kesergi.
107
Isten adta volna,
Ne láttalak volna;
Hiredet, nevedet
Ne hallottam volna;
Számos esztendőket,
Tovább éltem volna,
Szép két piros arczám
El nem sárgút volna.
Két fekete szemem
Ki nem sírtam volna.
108
Isten átkát nem kivánom,
De ha rád száll, azt se bánom,
Szálljon is rád, azt kivánom,
Gyilkosom benned nem szánom.
Az a fa is száradjon ki,
Amely alatt meg fogsz állni,
Az a csárda gyulladjon ki,
Melyben csendesen fogsz hálni.
Borod, buzád ne teremjen,
Szántó földed ne zöldeljen,
Páros késed kiforduljon,
Az is a szivednek álljon!
109
Istenem, istenem,
Hol lesz a halálom?
Erdőn-e, vagy mezőn,
Vagy pedig tengeren?
Ha erdőn veszek el,
Ki temet el engem?
Ha tengeren veszek,
Ki sirat meg engem?
El is eltemetnek
Az erdei vadak,
Meg is megsiratnak
Az égi madarak.
110
Jaj de félek, mikor hűvös szél támad,
Te hűvös szél meg ne fúdd a rózsámat!
Süss ki rá nap, isten szeme, ragyogva,
Szállj el madár feje fölött dalolva.
Az én rózsám tejbe fürdik ha felkel,
Törülközik piros rózsalevéllel,
Fehérebb is az orczája a hónál,
Pirosabb is a hasadó hajnalnál.
111
Jaj de szennyes a kendője,
Talán nincsen szeretője?
Adja ide, hadd mossam ki,
Ugy sem szeret engem senki.
Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zöld erdőre,
Irja fel egy falevélre,
Hogy neki nincs szeretője.
Kinek meghalt szeretője,
Menjen ki a temetőbe,
Irja fel a keresztfára,
Hogy itt nyugszik kedves párja.
Végig mentem a temetőn,
Eszembe jutott szeretőm,
De mi haszna jut eszembe,
Mikor már el van temetve!
112
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van virágos padom, asztalom,
Van szép üveges almárjomom,
Jere hozzám kincsem, galambom!
Van két ládám, piros virágú,
Tornyos ágyam, szép czifraságú;
A lepedőm gyolcs, hímes fajta,
Kedves rózsám, elalhatsz rajta.
Tágas tűzhelyem a konyhában,
Tele tállal a fal sorjában,
Van dagasztóm, teknőm, lapátom,
Valamit látsz, az mind sajátom.
Van istállóm, van két tehenem, –
Mit kivánhatsz többet édesem?
Boldog leszesz, lelkemre mondom, –
Jere hozzám, édes galambom!
113
Káka tövén költ a rucza –
Jó földben terem a buza,
De a hol a hű lány terem,
Azt a földet nem ismerem
Seholsem.
Ki van az én szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja,
Pedig fogadta az egyet,
Rajtam kivül mást nem szeret
Sohasem.
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Hálódba mért kerítettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem
Valaha.
Azért, hogy én szegény lettem,
S mást választottál helyettem:
Lesz nekem is víg napom még, –
Boru után derül az ég
Nekem is!
114
Kék a kötőm kerületi,
Barna legény kerülgeti,
De hiába kerülgeti,
Nem adnak már engem neki.
A ki szeret, az mindig fél,
Reszket mint a nyárfa levél,
Búval fekszik, bánattal
