valakit,Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki,
Vagy én le valakit,
De a galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
137
Megvettem a szeretőmet nagy áron,
Általvittem vagy tizenkét határon,
Hol vizeken, hol patakon, hol sáron
El sem hagyom mig élek a világon!
138
Mély a Dunának a széle,
De még mélyebb a közepe.
Az én rózsám kerülgeti,
Által akar rajta menni.
Ha az isten megengedi,
Hidat csináltatok neki,
Házamnál az egyik vége,
Győrig ér a másik vége.
139
Mig élek is bánom,
Hogy szavadnak hittem;
Elhagytál, megcsaltál, –
Verjen meg az isten!
Verjen meg az isten
Dáma feleséggel,
Tizenkét gyerekkel,
Pénzen vett kenyérrel!
140
Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám,
Minden szép lány feleségem,
Kivel világomat élem.
Eszem a teremtő fádat,
Engem szeress, ne anyádat,
Olyan igaz leszek hozzád,
Mint tulajdon édes anyád.
141
Mindenféle szeretőm volt,
Csak még czigányleány nem volt.
Czigány leány ne is legyen,
Czigány leány nem kell nekem.
Jó a czigány korcsomára,
Mert rátermett a nótára;
De nem való szeretőnek,
Egygyel nem is elégszik meg.
142
Nagypénteken mossa holló a fiát,
Ez a világ kigyót-békát rám kiált,
Mondja meg hát ez a világ szemembe:
Kinek mit vétettem én életembe.
Elmennék én hozzátok minden este,
Ha az anyád a kapuban nem lesne,
Nem tennék én tinálatok egyebet,
Hó válladra hajtanám bús fejemet.
143
Nagy szaga van a pünkösdi rózsának,
Hire van a vásárhelyi lányoknak;
Annak határában nevelkedtem én,
Szőke kis lány szeretője vagyok én.
Szőke Tisza kicsapott az alföldre,
Szőke kis lány sirdogál a szélibe.
Szőke kis lány ne keseregj babádon,
Még a madár sem marad meg egy ágon.
144
Nem ám az a rózsa,
Ki a kertbe nyilik;
Hanem az a rózsa,
Ki egymást szereti.
Mink vagyunk a rózsák:
Mink szeressük egymást,
Szép piros hajnalban,
Mögöleljük egymást.
145
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünkösd napján
Hajnalban születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tüzném bokrétának.
146
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sűrű sóhajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre!
Nekem a legszebbik estve,
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
A mi engem vidítana,
Az élethez kedvet adna;
Attól mind megvagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.
Fel se venném, a mi nézi,
Él az isten, elintézi,
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.
147
Nem bánom, én kedves rózsám!
Ha így is, ha úgy is,
Ha szeretsz is, kedves rózsám!
Ha nem is, ha nem is!
Pedig a te kerted alatt
Be sokszor rám viradt a nap,
Apró fürtü gubád alatt,
Be sokszor megcsókoltalak!
148
Nem hiszed, hogy beteg vagyok,
Majd elhiszed, ha meghalok.
Nem jöttél el nézésemre,
Jőjj el a temetésemre.
Kisérj ki a sírhalomig,
Az örök nyugodalomig;
Tán még egy-két kapaföldet
Megérdemlek, rózsám, tőled.
149
Nem jöttem volna én ide,
Csalogattak engem ide:
Barna babám szemöldöke
Csalogatott engem ide.
Nem hittem én, de már hiszem;
Hogy
