egy óra múlva.â
1. fejezet
10 évvel késÅbb...
Hangos zene dübörgése szűrÅdött ki a klubból, egy nagy lila neon cégér váltogatta szÃnét a zene ütemére. A fény baljós derengéssel világÃtotta meg az út túloldalán lévÅ házat. Az épület tetején egy rövid, szÅke hajú férfi pihentette egyik lábát annak párkányán. ElÅrehajolt, kezével térdét támasztott, úgy szÃvta cigarettáját.
Kane Tripp enyhén hátravetette fejét, ahogy beletúrt rövid, tüskés hajába. Nem volt Ãnyére, hogy levágatta, hiányolta a régi hosszát. Még mindig emlékezett arra az érzésre, ahogy selymesen simogatta a hátát. Szájához emelte a cigarettát, és egy nagyobb slukkot szÃvott belÅle, ahogy felmerengett elÅtte, mennyi mindent hiányolt. Mint például azt a cigarettát, amit régen szÃvott, még mielÅtt élve eltemették és otthagyták megrothadni.
Negyven évvel ezelÅtt érte váratlanul, hogy Malachi, egy kisebb vérjaguár-klán váratlanul rátámadott azzal a váddal, hogy megölte az alakváltó párját. AzelÅtt az éjszaka elÅtt Kane jó kapcsolatot ápolt a jaguárokkal és vezetÅjük az egyik legbizalmasabb barátja volt. Kane összeszorÃtotta ajkait, ahogy az emlékek újra feltörtek benne. Malachi megvádolta, elÃtélte és hirtelen felindulásból végre is hajtotta rajta az Ãtéletet.
Pont abból a varázskönyvbÅl lopta a varázslatot, amelyet Kane biztos helyen rejtve vélt. Malachi olyan átokkal sújtotta, mely bebörtönözte, némaságra és mozdulatlanságra kárhoztatva... az önvédelem puszta reménye nélkül. Majd Malachi elvette Kane vérköves fülbevalóját is, amely lehetÅvé tette számára, hogy napfényben is szabadon járhasson. Azok a vérkövek egykor Syn, az elsÅ vámpÃr tulajdonában voltak.
Egyszer Kane megkérdezte, hogyan lehetett Syn az elsÅ, és a válasz igen megrémÃtette.
Syn egyedül érkezett erre a világra, sérülten és az éhhalál küszöbén. Egy fiatal férfi talált rá és az éhezéstÅl elvakultan Syn a vérét vette. A vámpÃr gyorsan megtanulta, hogy e világ emberei igen törékeny lények, kiknek lelke elhagyja azokat, ha osztoznak vele a vérén abban a reményben, hogy családot alapÃthat ezen a földön. Viszont, ha a lelküket elvesztik, úgy számára hasztalanná válnak és alig lesznek többek egyszerű szörnyetegeknél.
Végtelen élete során Syn csupán három olyan emberrel találkozott, akik az átalakulás után képesek voltak megtartani a lelküket... és ezáltal gyermekeivé válhattak. Csupán egy különbség volt közte és gyermekei között. Åket égette a napfény... Ãgy nekik és szörnyeteg testvéreiknek a napfénytÅl rejtve kellett élni életüket. Syn bolygóján ez a jelenség nem jelentett problémát a vérkövek miatt.
Syn még a saját világából hozta vérkÅbÅl készült vastag karkötÅit, amelyeket mindig viselt. Kis darabokat tört le az egyik karkötÅbÅl és egy gyűrűt, egy nyakéket és egy fülbevalót készÃtett belÅlük. Kane felnyúlt és megérintette a fülbevalóját, amelyek most is viselt.
Annak ellenére, hogy a vérkÅ mondhatni normális életet tett számára lehetÅvé... Syn varázskönyve volt az, ami Kane vesztét okozta. A kiválasztottjára bÃzta, hogy felelÅsséggel használja, amÃg Å alszik. De az tartalmazta azt az átkot, amely a lélektelen gyermeket kivégzésére volt használatos, ha már túl nagy veszélyt jelentettek az emberekre.
Az átok hatása alatt, amelyet rajta is használtak, Kane sötét, merev szemekkel csak nézni tudta, ahogy egykori barátja lapátolja rá a fekete földet. Az utolsó dolog, ami emlékként felrémlett elÅtte, az az erdÅ fái feletti csillagokkal teleszórt égbolt volt.
Majd mindent elemésztett a sötétség és a csend. A varázslat leláncolva tartotta, de érezte a föld csúszómászóit testén. Apró, halandó lények, amelyek nem ettek élÅholt testébÅl, de anélkül, hogy tudták volna, a lelkébÅl táplálkoztak.
Az idÅ múlásával szinte biztos volt benne, hogy végleg elvesztette ép elméjét, hisz oly gyakran hallott különféle zajokat... hangokat. Nagy örömmel fogadta Åket börtönében és vágyakozott, hogy minél többet hallhasson. Olykor egész családokat hallott, máskor csak felnÅtteket.
Alkalmakként megpróbált harcolni a varázslat ellen, segÃtségért kiáltani vagy akár csak önmaga társasága lenni. De a mágia teljesen megbéklyózta, erÅtlenné téve Åt. Ismerte ezt a varázslatot... a szörnyetegeken alkalmazta. Igen bonyolult varázslat volt, amely alól csak az igaz szerelem vére szabadÃthatta fel. A szerelem varázsa oly erÅs, hogy kizárólag az áldozat lelki társa képes megtörni.
Azért is működött oly kiválóan a lélektelen vámpÃrokon, mert akiknek nincs lelke, azoknak nem lehet lelki társa se. Többször is ehhez a mágiához fordult, amikor meg kellett szabadÃtani a világot démoni és ámokfutó gyilkos testvéreitÅl, akik nem ismertek semmi mást a vérszomjon kÃvül.
Kane megvetéssel nevette ki saját elátkozásának keserű emlékét... mivel nem volt lélektársa. Legalábbis sosem találkozott ezzel rejtélyes nÅvel. Ãs ha még létezne is az igaz társa, igen valószÃnűtlen, hogy pont az Å sÃrja felett tűnne fel, saját vérét folyatva. Malachi lelkileg teljesen összetörtnek érezte magát... annyira szerette feleségét, hogy az akarta Kane ismerje meg egy ilyen szerelem mélységét és örökké vágyakozzon utána.
Ãs bizony vágyakozott is. Sokszor ejtett volna könnyet, ha képes lett volna rá, könyörgött volna bármely istenséghez, aki meghallgatja, hogy hozza el ezt a lélektársat hozzá, hogy kiszabadulhasson. Ha Šölte volna meg a barátja feleségét, akkor méltó lett volna a büntetése. De Šártatlan volt, nem volt bűnrészese e szörnyű tettnek.
Egy éjjel, sokkal azután, hogy elhagyta minden remény... meghallotta. Malachi üvöltésének távoli hangja egy másik állati Årjöngés hangjaival szűrÅdött át az Årület határán egyensúlyozó elméje monológján. Legnagyobb meglepÅdésére egy kislány hangját hallotta meg, közvetlen maga felett
