fel a Morgan Rice email listára, hogy megkapd a 4 könyvet, a 2 ingyenes térképet és az ingyenes applikációt! Iratkozz fel a www.morganricebooks.com oldalon.
TARTALOM
„Sorsának ember néha mestere,
Nem csillagjainkba Brutus, a hiba,
Hanem magunkban, kik megbókolunk.”
William Shakespeare – Julius Caesar
ELSŐ FEJEZET
Kyra a füves domb tetején állt, csizmája alatt ropogott a fagyos talaj, míg a hópelyhek lustán kavarogtak körülötte. Megpróbált, a harapós hideget figyelmen kívül hagyva, célozni az íjával. Hunyorított, majd kizárta a világot. Nem hallotta már sem a szélvihart, sem a holló károgását, egyedül arra a vékony nyírfára koncentrált, ami a lilába hajló fenyők között fénylett negyvenyardnyira. Innen se a bátyjai se az apja emberei nem tudták volna eltalálni és ez még eltökéltebbé tette. A legfiatalabb akart lenni az egész csapatból, az egyetlen nő, aki képes rá, akinek sikerül a lövés…
Sosem tudott beilleszkedni igazán. Egy része, természetesen, szerette volna, ha olyan tud lenni, mint amilyennek látni akarják – de hogy más lányokkal töltse az időt, és a házimunkával bajlódjon… Nem az ő világa volt. Az apja lányaként egy harcos lelkével bírt és nem akarta az életét elkényelmesedve a várfalak között leélni. Tudta, hogy az apja szereti, de sosem úgy tekintett rá, ahogy azt Kyra remélte hiába volt jobb lövész, mint a férfiak többsége. Pedig még apja legjelesebb céllövőjét is legyőzte, és bármit megtett volna, hogy bebizonyítsa, közéjük tartozik.
A lány leginkább a Volis síkságon szeretett gyakorolni, távol az erődtől, távol mindentől. Itt volt a kedvenc helye, a fennsík tetején, messze az erőd kőfalaitól. Szép, keskeny, nehezen eltalálható fák nőttek a fennsík lábánál, nyilainak puffanása visszhangzott a falu felett, amikor gyakorolt. Egy fa sem volt biztonságban tőle, a legtöbb már magán viselte a nyílvesszők okozta sebeket.
Apja íjászai a mezőkön szaladgáló egereket nézték ki célpontnak, viszont mikor ezzel Kyra is megpróbálkozott, szinte belebetegedett. Nem bírt élő céltáblát használni, hiába lett volna gyerekjáték számára az apró egerek lenyilazása. Értelmetlennek tartotta, hogy egy élőlény mindenféle cél nélkül pusztuljon el. Elhatározta, nem fog eleven áldozatra lőni, hacsaknem valami veszélyes lény támadja, mint például egy farkasdenevér. Egy éjszaka ezek a rémséges teremtmények túl közel merészkedtek apja várához és Kyra nem érzett lelkiismeret-furdalást, amiért lelőtte őket. Főleg mivel az öccsét, Aidant, is megharapták és egy fél holdtöltéig beteggé tették őt.
A farkasdenevérek voltak a leggyorsabb élőlények, és Kyra tudta, ha képes eltalálni akárcsak egyet is, főképp éjjel, akkor bármit el tud. Egy egész éjszakát lövöldözéssel töltött, és napkeltekor izgatottan figyelte, hogy farkasdenevérek takarják be a földet, és a nyilai tüskeként állnak ki belőlük. A falusiak ámultak, csodálták fiatal úrnőjüket és hálásak voltak neki, amiért megtizedelte a szörnyeket.
Kyra kényszerítette magát, hogy a lövésre koncentráljon. Lelki szemei előtt lepergett az egész mozdulatsor. Látta magát, ahogy felemeli az íjat, odahelyezi az álla alá és hezitálás
