style="font-size:15px;"> A fiú először nem mozdult, így elállta az útját, gátolta a tiszta lövést és Kyra tudta, már abban a pillanatban, mikor megemelte az íját, ha öccse nem mozdul az utolsó esélyük is kárba fog veszni. A fák között botladozott, a lába megcsúszott a havon és egy pillanatig úgy érezte, hogy minden elveszett.
- AIDAN! - kiáltotta újból.
Valami csoda folytán szavai ezúttal eljutottak a fiúhoz, aki az utolsó másodpercben végre a földre vetette magát, szabad rálátást biztosítva Kyrának a célpontra.
Ahogy a vaddisznó vágtatott felé, az idő lelassult. Úgy érezte, egy alternatív világba lépett. Egy olyan dolog ébredt fel benne, amit eddig nem tapasztalt és nem is értette igazán az új érzést... A világ beszűkült és egyetlen helyre fókuszálódott. Hallotta a saját szívverését, légzését, a levelek susogását és egy varjú távoli károgását. Sokkal többet érzett az univerzumból, mint valaha. Egy olyan birodalomba lépett, ahol az univerzum és ő eggyé váltak…
Kyra kis csípést érzett a tagjaiban, egy meleg, tüskés energiát, amit még sosem tapasztalt. Olyan érzés volt, mintha egy idegen akarná elfoglalni a testét. Mintha egy nagyobb és sokkal erősebb valaki lenne…
Kisöpörte a gondolatait, csak az ösztönei vezették és ez az új energia áramlott az ereiben. Kitámasztotta a lábát, felemelte az íjat, ráhelyezte a nyilat és lőtt.
Tudta, már amikor elengedte az íjat, hogy ez egy különleges lövés lesz. Nem kellett odanéznie, érezte, hogy oda tart a nyíl ahová szánta, a fenevad jobb szemébe. A nyíl majd egy lábnyit bevágott a vaddisznóba, mielőtt megállt.
A fenevad felmordult, a lábai kicsúsztak alóla és a pofájára esett, közvetlen a hóba. Keresztülcsúszott a tisztáson, miközben vonaglott. Végül Aidantől egy lábnyira állt meg, olyan közel, hogy szinte meg lehetett érinteni.
Kiterült a földön, miközben Kyra előrelépett felajzott íjjal a kezében, megállt a vadkan felett és egy újabb lövést eresztett hátul a koponyájába. Végre abbahagyta a mozgást.
A lány némán állt a tisztáson. Szíve hevesen vert, az idegei lassan nyugodtak csak meg, az energia elhalványult és meglepetten eszmélt rá mit is tett. Tényleg végrehajtotta ezt a lövést?
Rögtön eszébe jutott az öccse és amint megölelte őt, Aidan olyan bizalommal nézett fel rá, mintha az anyja lenne. A szemében még ott látszott a félelem, de sértetlen maradt. Kyra megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor látta, hogy nem esett bántódása.
Hátrafordult két bátyjához, akik a tisztáson feküdtek és sokkoltan, félelemmel nézték őt. De látott valamit a tekintetükben, ami nyugtalanította őt. A gyanú. Hogy ő különbözik tőlük. Egy kívülálló. Úgy néztek rá, amit Kyra látott már korábban is, ritkán, de elégszer ahhoz, hogy elraktározza magában. Megfordult és lenézett a lábainál fekvő halott szörnyre, miközben azon töprengett, hogy tizenöt éves lányként, miként volt erre képes. Túlmutatott a képességein. Ez nem csak egy szerencsés lövésen múlott…
Mindig is volt valami, ami miatt különbözött másoktól. Ott állt némán, és képtelen volt megmozdulni. Mert ami ma igazán megrázta, az nem a vadkan felbukkanása, hanem a fivérei szemében látott hitetlenkedés. Már milliószor felötlött benne egy kérdés, de eddig nem engedte, hogy tudatosodjon benne, ezúttal azonban halkan felsóhajtott magában. Kénytelen volt feltenni a kérdést, amire sürgősen választ kellett kapnia…
Ki ő valójában?
HARMADIK FEJEZET
Visszafelé úton Kyra a testvérei mögött sétált figyelve, ahogy görnyedeznek a vaddisznó súlya alatt. Aidan mellette ment, míg Leo a sarkában ügetett. A vadászat után visszatért hozzájuk. Brandon és Braxton keményen megküzdöttek minden lépésért, miközben a lándzsáikra kötözött vadállatot a vállukon cipelték. Mióta kiértek az erdőből zord kedvük jelentősen megváltozott főleg, miután apjuk erődje is látótávolságba került. Minden egyes lépéssel egyre magabiztosabbakká váltak, lassan visszanyerték arrogáns önmagukat, nevetgélve viccelődtek a zsákmányuk felett.
- Az én lándzsám sebesítette meg - hencegett Brandon Braxtonnak.
- De - kontrázott rá Braxton - az én lándzsámon változtatott irányt és így került Kyra nyila elé.
Kyra arca elnyúlt a hazugságaikat hallgatva. Disznófejű bátyai már magukat győzködték a saját történetükről, és úgy tűnt lassan el is hiszik azt. Már előre látta, amint apjuk termeiben hencegnek a sikeres vadászatukkal.
Őrjítő érzés kerítette hatalmába. Ki akarta őket javítani, de összeszorította a száját és csendben maradt. Töretlenül hitt abban, hogy az igazság mindig utat tör magának, mindegy mit mond ez a két pojáca.
- Hazugok vagytok – jelentette ki Aidan, miközben még mindig reszketett a történtektől. - Tudjátok, hogy Kyra ölte meg a vadkant.
Brandon megvetően fordult hátra a válla felett, mintha Aidan csupán egy bogár lenne.
- Mit is tudsz te? – kérdezte. - El voltál foglalva a nadrágba pisiléssel.
Mindketten felkacagtak. Úgy tűnt a történetük minden egyes megtett lépéssel egyre hihetőbbé vált számukra.
- És ti talán nem futottatok el? – érdeklődött Kyra gúnyosan, ezúttal kiállva Aidan mellett.
A fivérek elcsöndesedtek. Kyra mindkettejüket megfogta és még a hangját sem kellett, hogy felemelje. Boldogan sétált tovább, hisz az öccse életét megmentette, és ennél több örömet nem is kívánt magának.
Kis kezet érzett a vállán, és amikor odanézett Aidan mosolygós arcát pillantotta meg. A fiú boldog volt, hogy él és csak ez számított. Azon már meg se lepődött, hogy bátyjai nem értékelik, amit értük tett.
Kyra nézte a vadkan minden lépésre himbálózó tetemét, és közben azon morfondírozott, hogy jobb lett volna, ha a tisztáson hagyják. Ott ahová tartozik. Elátkozott állat, nem Volis-ba való... Rossz ómen, mivel a Tövis Erdőből származott, és ráadásul a Téli Hold estéjén ejtették el. Egy régi mondás jutott eszébe: ne dicsekedj, miután megmenekültél a haláltól. Úgy gondolta, hogy fivérei a kísértik a sorsot, rontást hozva ezzel az otthonukra.
Átkeltek egy dombon, és megpillantották az erődöt, ami elterpeszkedett a tájon. A hideg szél és az erősödő havazás ellenére Kyra megkönnyebbült az otthona láttán.
Füst szállt fel a kéményekből, bepöttyözve a láthatárt, amint a fáklyák megpróbálták elűzni az alkonyat sötétjét. Az út kiszélesedett mikor egy jól karbantartott részhez értek, a híd közelében. Lépteiket megszaporázva gyorsan tették meg az utolsó szakaszt. Az út tele volt emberekkel. Mind a fesztiválra voltak kíváncsiak még a rossz idő és a közeledő éjszaka sem tartott vissza senkit.
Kyrát nem lepte meg a falusiak felbuzdulása, hisz a Téli Hold fesztivál az év egyik legfontosabb
