vesztettek, igaz? - kérdezte rosszallón.
Feszült csend telepedett a csoportra, miközben Brandon és Braxton idegesen nézett körbe. Mozdulatlanná váltak.
Anvin Kyrához fordult.
- Vagy talán ez egy nyílhegy? - kérdezte, és Kyra látta, ahogy forognak a kerekek a fejében, levonva a saját következtetéseit.
Anvin odasétált Kyrához kivéve egy nyilat a tegezéből és egymás mellé tartotta a nyílhegyeket. Tökéletesen illeszkedtek, mindenki láthatta. Egy büszke pillantást vetett Kyrára, és a lány érezte, hogy minden tekintet rászegeződik, amitől zavarba jött.
- A te lövésed volt, igaz? – kérdezte, bár inkább állította.
Kyra biccentve válaszolt.
- Igen az - mondta határozottan, és hálás tekintett Anvinra, hogy megadta neki az elismerést.
- Ez a lövés terítette le - vonta le a következtetést kemény hangon. - Nem látok más sérülést emellett a kettő mellett - tette hozzá, miközben végigfuttatta a kezét, míg nem a fülénél megállt. Megvizsgálta, majd Brandon és Braxton felé fordult és megvetően kérdezte tőlük. – Hacsaknem ezt a karcolást meritek ti sérülésnek nevezni.
Feltartotta a vadkan fülét és a két fivér elvörösödött, miközben mindenki harsány nevetésben tört ki.
Apja egy másik katonája, Vidar – Anvin jó barátja – lépett előre. Vékony, harmincas éveiben járó, szikár tekintetű, sebhelyes orrú ember képében jelent meg. Kis termete miatt nem tűnt túl erősnek, de Kyra jól ismerte őt. Vidar keményebb volt, mint a szikla, és közelharcban edződött ennek hála a nála kétszer nagyobb embereket is lebirkózta. Sokan követték el azt a hibát, hogy a kinézetével provokálták, majd keményen megfizettek vakmerőségükért. Ő is a szárnyai alá vette Kyrát, védelmezte őt.
- Úgy tűnik, hogy elhibázták - vonta le Vidar a következtetést - és a lány megmentette őket. Ki tanított meg titeket lándzsát dobni?
A fiúk néma csendben álltak a figyelem középpontjában és egyre idegesebben pillantgattak egymásra, mikor lelepleződött a hazugságuk.
- Keserves dolog egy gyilkosságról hazudni - mondta Anvin vészjóslóan, odafordulva a fivérekhez. - Mondjátok el mi történt. Apátok tudni akarja majd az igazat.
A fiúk leforrázva álltak egymásra tekingetve, hogy mit is mondjanak. Kyra most látta őket először ilyen szótlannak.
Éppen szólásra nyitották volna a szájukat, amikor egy idegen hang szólalt fel a tömegből.
- Mindegy ki ejtette le – mondta. – Most már a miénk!
Kyra a többiekkel együtt a hang irányába fordult, hogy megnézze ki szólhatott közbe, aztán a gyomra egyszer csak összerándult, hiszen a kormányzó egyik emberét pillantotta meg, bíbor páncéljában, amint a tömegben lépkedett előre. A falusiak némán utat engedtek neki. Odament a vadkanhoz, miközben mohó szemeket meresztett a zsákmányra. Kyra tudta, hogy igényt tartanak a trófeára. Persze nem azért mert szükségük lett volna rá, hanem mert így megalázhatják a népét, elorozhatják büszkeségük egy darabját. Leo elkezdett mellett morogni, mire nyugtatón ráhelyezte a kezét.
- A Kormányzó nevében - kezdte a lovag, egy büszke katona, aki sűrű szemöldökkel és nagy hassal rendelkezett, buta kifejezéssel az arcán -, elvisszük ezt a vadkant. A Kormányzó igazán hálás lesz ezért az ajándékért.
Intett az embereinek, hogy fogják meg a vadkant és vigyék el. Mielőtt felemelhették volna, Anvin előre lépett Vidarral az oldalán és az útjukat állták.
Feszült csend telepedett a tömegre, hisz íratlan szabály volt, hogy senki sem konfrontálódik a Kormányzó embereivel. Nem akarták Pandesia haragját magukra vonni.
- Senki sem ajánl fel nektek semmilyen ajándékot, amíg én azt nem mondom - mondta acélos hangon -, vagy a Kormányzó nem parancsolja meg személyesen.
A tömeg egyre sűrűbb lett, falusiak százai vették körbe őket, hogy figyelemmel kísérjék a szócsatát. Eközben néhányan hátrébb húzódtak, hogy helyet csináljanak a két ember körül, miközben a feszültség egyre csak nőtt a levegőben.
Kyra szíve majd kiugrott a helyéről. Öntudatlanul is szorosabban markolta az íját, felkészülve arra, ha a helyzet elromlana. Bármennyire is szeretett volna harcolni, kivívni a szabadságot, tudta, hogy a népe nem szállhat szembe a Kormányzóval, mert ha valami csoda folytán még le is győznék, szembe találnák magukat a Pandesiai Birodalommal, és tengernyi harcosukkal.
Ugyanakkor büszkeség töltötte el, hogy Anvin kiállt ellenük. Végre valaki megtette. A katona barátságtalanul tekintett le a parancsnokra.
- Szembe mersz szállni a Kormányzóddal? – kérdezte támadón.
Anvin szilárdan állt a lábán.
- Ez a vaddisznó a miénk, senki nem adta nektek – felelte nyugodtan, magabiztosan.
- A tiétek volt - javította ki a katona -, most már a miénk. - Majd odafordult az embereihez. - Vigyétek a vadkant!
A Kormányzó emberei odaléptek az állathoz, de apja tucatnyi embere is előrelépett, megtámogatva Anvint és Vidart, elállva ezzel a Kormányzó embereinek útját, miközben kezük a fegyverükön nyugodott.
A feszültség olyan nagyra nőtt, hogy Kyra ujjai elfehéredtek az íjon. Úgy érezte, az egészért ő a felelős, hiszen ő ölte meg a vadkant... Rossz előérzete kerítette hatalmába és átkozta a fivéreit, amiért a Téli Hold estéjén idehozták ezt a bestiát... Ilyenkor egyébként is különös dolgok szoktak történni… Misztikus dolgok. A halottak ezen az estén kelnek át egyik világból a másikba. Miért kellett a testvéreinek ezeket a szellemeket megbolygatniuk?
Miközben a férfiak egymással néztek farkasszemet és már éppen a fegyvereiket húzták volna elő, készen a vérrontásra, mikor egy parancsoló hang hasított a levegőbe, és rögtön csend lett.
- A préda a lányé! – jelentette ki erélyesen.
A magabiztos hang, amely magára vonta a figyelmet, az volt, amit Kyra mindig is csodált és bármi másnál jobban tisztelt. Duncan parancsnok, az apja.
Minden szem a közeledő parancsnok felé fordult, a tömeg szétnyílt, széles utat biztosítva számára. Kétszer akkora volt, mint mások, széles vállakkal, borzas barna szakállal és deresedő hajjal. A vállán szőrmét viselt és kétszer akkora kardot hordott az övén, mint mások, míg a hátán átvetve a lándzsáját hordta. Pajzsa feketén csillogott, mint Volis színe, míg a páncéljába egy sárkányt karcoltak, háza jelképét. A fegyverein lévő karcolások arról árulkodtak, hogy jó pár csatában szerzett már tapasztalatot. Olyan ember volt, akitől féltek, mégis tisztelték, mert tudta, hogyan kell igazságosnak lenni.
- Ez Kyra zsákmánya - ismételte meg, miközben rosszalló pillantást vetett a fivérekre, majd a lányához fordult, figyelemre
