Álomvilág: Elbeszélések. Ambrus Zoltan
Чтение книги онлайн.
Читать онлайн книгу Álomvilág: Elbeszélések - Ambrus Zoltan страница 6
Felállt és ki akart nyujtózkodni. De magasabb volt, mint a lebuj fala. Hát csak visszaült szépen.
– Miért is czipelted magaddal ezt az asszonyt? – kérdezte a fűtő.
– Magam sem tudom – felelt a tengerész. – Rám jött a bolond órám. Tudod, volt már nekem szeretőm mindenféle fajta. Fehér, fekete, rézbőrü, olajbarna. Őszi baraczk illatu és hajókenőcs szagu. Selymes haju, hattyunyaku és olyan, a melyiknek a méh utána ment, mintha virágnak hinné. De szomorú szeretőm nem volt még soha.
– Pajtás, én csak azt mondom neked, hogy gondold meg jól a dolgot.
A tengerész szót fogadott a fűtőnek, s az egész úton, míg hazafelé ment, azt mondogatta magában:
– Lássuk csak… lássuk csak…
Inicza kint várta a küszöbön. A többi utczaajtóban festett lányok állottak. De Inicza nem látta a festett lányokat; folyvást arra felé nézett, a honnan a tengerésznek kellett jönnie.
Lassan jött, mint egy terhet hordó bárka. Mikor a küszöbhöz ért, Inicza a nyakába borult, rá mosolygott, és azt kérdezte tőle:
– Nem ülünk ketten palankinba?
A tengerész nem felelt. Egyre azt hajtogatta magában:
– Lássuk csak… lássuk csak…
De Inicza nem hagyta abba.
– Mikor megyünk – kérdezte – a fügefaligetbe, a hol a Csampa nagy, sárga virága nyílik, melynek méze oly édes, hogy a méh meghal tőle?
A tengerész ránézett.
– Mondd, asszony – szólt aztán – hallottál-e valaha tengerészt káromkodni?
– Nem, nem hallottam – felelt Inicza. – Mondd, hogy’ káromkodik a tengerész?
– Igy ni – és megmutatta.
Inicza elpityeredett.
– És most azt mondom, asszony, hogy hagyj engem békében.
Aztán megint hozzáfogott, hogy gondolkodjék. Egész este mondogatta magában, hogy:
– Lássuk csak… lássuk csak…
Másnap nagy vigan indult utnak. Azt mondta Iniczának, hogy:
– Hozok neked aranyba foglalt páva-csontot, mert az szerencsét hoz.
Inicza egész nap várta, de csak nem jött haza.
– Majd hazajön éjjelre.
De csak nem jött az. Se éjjel, se reggel, se másnap, se harmadnap.
Inicza félt. Kiállott az utcza-ajtóba, s elkezdte kérdezgetni a járókelőket:
– Nem láttátok az uramat, a tengerészt?
Egy ember aztán megmondta neki:
– Hol van az már! Azóta közel jár a Kolibrik szigetéhez.
Inicza lerogyott a küszöbre és zokogásra fakadt. Mert az asszonyok az ölelés után mégis csak a siráshoz értenek legjobban.
IV
Három nap, három éjszaka sirt. Egyszerre csak azt hallotta, hogy valaki igy szól a szobájában:
– Ó te szegény kis féreg!
Inicza felnézett. Egy festett leány állott előtte.
– Ki vagy, te festett leány? – kérdezte Inicza.
– Én Káma isten szolgálója vagyok.
– Mi a neved?
– Délignyitónak hivnak.
– Nagyon sajnálsz?
– Nagyon sajnállak.
A mire Inicza már megint sirni kezdett.
– Tudom én, hogy mi ez – szólt Délignyitó. – Engem is elhagyott az első szeretőm. Az katona volt. Már nem emlékszem, hogy szőke volt-e, vagy barna. De vörös zubbonya volt, fekete zsinórral.
– És nagyon szeretted?
– Az ember bolond, a mig fiatal – szólt Délignyitó.
– Az ember bolond, a mig fiatal – sóhajtott Inicza.
– Azért nem kell kétségbeesni – vigasztalta Délignyitó. – Szép vagy. Olyan szép, hogy ha hozzáérsz a lábujjaid hegyével, az Aszoka fának tüstént kinyílik minden virága. Tested oly puha, mint a selymes bőr egy három napos elefánt orrmányán, nyakadnak lótusz illata van, s arczocskád olyan szelid, mint a hold. Majd ki foglak festeni. Megtanitalak a hatvannégy művészetre, hogyan kell a férfiakat elcsábitani, megtanitalak a hatvannégy tudományra, hogyan kell őket szeretni, s megtanitalak a hatvannégy bölcseségre, hogyan kell őket kijátszani. Akarod?
– Nem.
– Bolond vagy. A férfiak arra valók, hogy elcsábitsuk, szeressük és kijátszszuk őket. A férfiak gonoszak. Ha tudatlan vagy, kiszivják a mézet ajkadról és odább mennek. Hallgass rám. Én ismerem a férfiakat.
– Van egy férfi, túl a tengeren – szólt Inicza – a ki nem gonosz. Ahhoz akarok visszamenni.
– Miért hagytad el?
– Tánczolni akartam a holdvilágnál.
– És eljöttél a tengerészszel?
– Nem. Ő hozott el.
– És most vissza akarsz menni?
– Vissza.
– Fogadj szót. Maradj itt. Ez a táncz és a holdvilág országa. Majd találsz egy férfi helyett százat.
– Nekem ő kell. Mások nem kellenek.
– Hát szereted?
– Nem tudom. De vissza akarok menni hozzá. Ő megmondta, hogy visszamegyek hozzá.
– S hogy’ mészsz keresztül a tengeren?
– Addig könyörgök az utszélen, mig találok egy jó embert, a ki haza visz.
– Ó, te szegény kis féreg! Te még nem tudod, hogy nincsenek jó emberek… De talán vannak jó asszonyok – szólt aztán.
Mert látta, hogy Inicza arczán patakzott a könny.
V