én téged nyomba.S ha a szemed felemeled,
A választást bennem leled.
Menj el rózsám, a vásárba,
S ne ereszkedj mindjárt árba,
Minden lépteden én nézlek,
S mások elől eligézlek.“
142
Elment az én rózsám
Idegen országra;
Azt izente vissza
Hogy menjek utána.
Ha én aztat tudnám:
Mellyik uton ment el,
Azt én felszántanám
Aranyos ekével.
Azt én be is vetném
Apró szemű gyöngygyel,
El is boronálnám
Sűrü könyeimmel.
Azt én meggyászolnám
Délig feketével,
Délután pediglen
Patyolat fehérrel.
143
Sárga sinór, selyem sujtás,
Hová megyünk estve pajtás?
„Ide fel a guzsalyasig,
Ott mulatunk jó hajnalig.“
Hej! pajtás hej! liktáriom!
Szeretetnél jobb az álom;
Mert az álom nyugodalom,
A szeretet szívfájdalom.
A guzsalyas messze innen,
Ne fáradjunk oda ingyen.
A leányoknak hívsége
Vékony, mint a fonal vége.
144
Fáj a szivem szivedért,
A te két szép szemedért.
Azért se mindegyikért,
Csak az én édesemért.
A te szemed fekete,
Az én szivem belepte.
A te szemed tiszta kék,
Az én szívem érte ég.
145
Kertem alatt foly a Tisza,
A vize szép s elég tiszta,
Eredj kis lány, hozz belőle,
Hadd muljék a szomjam tőle.
Tisza vize nem zavaros,
Az én rózsám szép takaros.
Nem adnám a félvilágért,
Nem senkinek birtokáért.
146
Be szépen szól a muzsika,
Mi lesz belőlünk valaha?
Lesz belőlünk árva madár,
Minden falu szélin leszáll.
Be szépen szól a klarinét,
De szeretem a csaplárnét;
Megöl az a nézésével,
Megcsal a szép szemeivel.
Haragszik rám a szomszédom,
Hogy ugy nem mondom: galambom.
Ne haragudj rám szomszédom,
Majd ugy mondom: hogy galambom!
147
Bodor füst száll erdőbe,
Még ma eső lesz belőle.
Megázik a virágszálom,
Virágszálom, szép angyalom.
Hej, de messze van a vágás,
Ott virágzik a szép hajtás.
Szeretsz-e soká galambom?
Hej nem tudom, hej nem tudom.
148
Gyócs ingem, gyócs gatyám mi haszna nekem már,
Ha a szívem belül fekete gyászban jár.
Nem megyek el már a kapud előtt többet,
Nem látom, a kinél nem szült anya szebbet.
Nem mondják már nekem, gyere be violám,
Gyere be violám, csókold meg az orczám.
Én is megcsókolom vasárnap délután,
Vasárnap délután, kétszer egymás után.
Kinra születtem én, búra nevelkedtem,
Beborúlt örökre az ég is felettem.
BORDALOK
149
(Bacchus csapos hordón keresztbe vetett lábbal ül, korhely féle öltözetben, kezében csudálatos hoszú töklopót, szőlőt s poharat tartván, fejét fedő kis veres kakastollas csákója félre csapva; minden évben kapásbál alkalmával az utczán zene kiséretében, kardos legények őrködése mellett, meghordoztatik, előtte két fehérbe öltözött szűz leány szőlőtőkét, zöld hajtású venyigét, s néhány érett szőlőgerezdet visz.)
Servus, Bacchus urunk!
Légy mostan mi velünk,
Kit most mint borgazdát,
Akképen tisztelünk.
Tudod, nyáron által
Hogy mi sok port nyelünk,
A mint szárad torkunk,
Aként kapanyelünk.
A te jó kulcsárod,
A hiv Ganymedes
Mondja, hogy pinczédben
Van sok jó bor, édes.
Hogy megihatja azt
Akármelly negédes,
Sőt ha jól felhörpent,
Akkor szós, beszédes.
Kérünk, tegyed velünk
Mostan tehát aztat,
Töltesd kulcsároddal
Tele poharunkat,
Áztasd meg elepedt
És szomjú torkunkat,
Hív szolgálatodra
Ajánljuk magunkat.
Im vigyük a hév nyár megérlelt zsengéjét,
Mellytől óvá az ur csapkodó vesszőjét,
Vegyük
